Egész pontosan állítólag úgy szól az idézet: "Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz". És ha minden igaz, ezt Henry Ford mondta.
Jó, beismerem, hogy manapság a Secret által behozott, közhelyesre és elcsépeltre hangoztatott felfogás már-már visszatetszőnek hat, de nem állíthatom, hogy nem igaz ez a mondás. Sőt, én hiszem, hogy ez mindennek az alapja.
Van néhány kedvelt idézetem ezzel kapcsolatban. Gorkij Éjjeli menedékhelyében hangzik el az a párbeszéd, amit nem tudok elfelejteni, nagyjából így hangzik: Van Isten? (Luka, az orosz irodalomnak egyik bölcse, először hallgat és mosolyog.) Ha hiszed Istent, van Isten, ha nem hiszed, nincs. Ha hiszed: van, ha nem hiszed: nincs, amiben hiszel,az van. Azt hiszem, ez ilyen egyszerű. A másik kedvelt idézetem a Mester és Margritából való, abból a műből, ami általában nagyon szélsőséges élményeket vált ki az olvasókból: vagy nagyon utálják, vagy nagyon odavannak érte. Közömbösséget ritkán tapasztalok ezzel a regénnyel kapcsolatban, mint általában az örökművekkel ez lenni szokott. Tehát ebben az a mondat hangzik el, ha jól emlékszem, Mester szájából: "Mindenkinek a maga hite szerint adatik". Igaz, hogy ezen idézetek a vallás, de tulajdonképpen a hit témaköréből valók, tehát érvényesek mindenre.
Egy barátnőm, aki mellesleg 31 éves, rendre így kezdi a mondatát, ha arról van szó, ki, hogyan nevelné a gyerekét: "Ha nekem egyszer netalántán lenne gyerekem, akkor én úgy csinálnám..." Állj! Mondom neki mindig, de falra hányt borsó minden tiltakozásom, pedig biztos vagyok benne, hogy ez a bevezető tagmondat, vagy csak az a netalántán szócska hellyel-közzel eldönti a sorsát. Jó, nem akarok én nagy szavakat vagy pláne messzemenő következtetéseket levonni, azonban az biztos, hogy jót nem tesz az ügyének. Ő valamiért meg van arról győzödve, hogy neki nem lesz sem gyereke, sem férje. Persze a kettő gyakorta együtt jár. Mindez azért érdekes, mert nagyon kellemes megjelenésű és hangú, és nagyon értelmes, művelt nőről van szó. És valóban, egy ötéves kapcsolata után olyan sokáig maradt egyedül, hogy tulajdonképpen megszokta ezt, és újabb öt éve tulajdonképpen nincsen kapcsolata. Mert már nem is hisz benne, annyira beleszokott az általa egyébként egyáltalán nem vágyott egyedülálló státuszba. Egyébként végzett egy gyors közvélemény-kutatást a barátai körében, hogy vajon miért érzi úgy, hogy ő nem kell a férfiaknak, pontosabban azoknak a férfiaknak nem kell, akik neki tetszenek. Markánsan két választ kapott: 1.) túl okos. 2.) az előző pontból adódóan talán van benne egy kis magasabbról szemlélődő attitűd, (ami persze csalóka látszat lehet, mert egyébként nincs meg az illetőben, tényleg; mégis) a férfiak ezért úgy érzékelik, hogy megközelíthetetlen ez a nő, úgysem lennének ők "elegek" számára. Hát, nem tudom. Én pont nála ezt nem érzékeltem, de ettől függetlenül ez is létező probléma, nagyon sok lány, nő van emiatt egyedül szerintem. Túl jónak, megkaphatatlannak tűnnek. Én azt válaszoltam a barátnőm önkép-megerősítő körkédésére, hogy szerintem azért van egyedül, mert: 1.) megszokta, hogy egyedül van; 2.) nincs önbizalma; 3.) mivel nincs önbizalma, nem hisz ebben az egészben. Ő gyorsan leszögezte, hogy van önbizalma. Mondtam neki, nagy tévedés, nincs. Erről elvitatkoztunk egy darabig, de azt hiszem, azzal a rövid történettel elég meggyőzőnek kellett lennem, amikor felelevenítettem, hogy egyszer valaki azt mondta rá nekem, hogy a társaságban ő a leghelyesebb és legérdekesebb lány. Erre ő győzködni kezdett engem, hogy biztosan összekevrték valakivel, hiszen olyan sok lány volt ott azon az estén. Summa mummárum, már nem hisz abban, hogy ő lehet más is, mint egyedülálló. Egyébiránt, az is egy érdekes kérdés, hogy mennyire érzi így ő jól magát. Állítja, hogy ő nagyon jól elvan egyedül. Igaz, nem bánná, ha megtalálná azt a férfit, akivel örökre együtt marad (mert másnak semmi értelme), de ha nem, hát nem. Tényelg így is nagyon jó, higgyük el! Én szívesen elhiszem, de akkor miért dolgozik annyit, mint két kollegája együttesen? Miért hajszolja agyon magát? És miért mondja mégis olykor-olykor, hogy ha netalántán az életbe őt valaki elvenné feleségül...
Ebben a témakörben akkor is az marad számomra a prototípus, amikor a nővérem készült az érettségire, és a koffeinmentes kávéra azt hitte, hogy koffeines. Anyukám készítette neki reggel a kávét, majd amikor a nővérem felkelt, az üres lakásban elkortyolgatta a kávét, nekiült a tételeknek. Majd amikor délután beszélt anyukámmal telefonon, megköszönte a kávét, megjegyezte, hogy milyen jól tudott tőle tanulni. Mire anyukám megjegyezte, hogy "de hát az malátakávé volt!" A nővérem pedig sürgősen ledőlt egy kicsit aludni, mert úgy érezte, hogy majd elájul az álmosságtól.
